Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

2018-as évi I. Paktum Partnerségi Ülés (2018.03.27.)

Március 27-én a TOP 6.8.2 projekt keretén belül megrendezésre került a 2018. évi I. Paktum Partnerségi Ülés a Szombathelyi Megyei Jogú Város Önkormányzatának Házasságkötő Termében.

A Paktum Partnerségi Ülésre helyi cégek képviselőit invitáltuk. Az szakmai program keretén belül több interaktív, érdekes, figyelemfelkeltő előadást hallgathattak végig a jelenlevők. Az előadás a foglalkoztatási program I. negyedévi eredményeinek összefoglalójával kezdődött - Kiss Gyula, a Vas Megyei Kormányhivatal osztályvezetője, Babós Csaba, a Vas Megye és Szombathely Város Regionális Vállalkozásfejlesztési Apalítvány ügyvezetője és Bálint András, a Szombathelyi Képző Központ ügyvezetője ismertette a legfrissebb eredményeket.

A paktum eredményeinek összefoglalása után Ohr Krisztián, a Webmark Europe Kft. fejlesztési vezetője és ügyvezetője tartott előadást Tudatos Üzleti Kapcsolatépítési Lehetőségek (BNI) címmel. Ennek keretében a jelenlevők hasznos tippeket és tanácsokat kaphattak arról, hogyan tudnak üzleti kapcsolatokat kialakítani, majd a BNI, azaz Business Network International nevű szervezetet ismerhették meg, amely egy szervezett formája az üzleti kapcsolatok kiépítésének.

A szünetet követően Joós Attila, a Webmark Europe Kft. kereskedelme vezetője és ügyvezetője tartott előadást, amelyben először a webmarketingről beszélt, majd a rendezvényen megjelent cégek weblapját kielemezve hasznos tanácsokkal látta el a résztvevőket. Végezetül a jelenlévőknek lehetőségük nyílt egy rövid interaktív játékban való részvételre, amelynek a nyertese ingyenes tanácsadást kapott a Webmark Europe Kft.-től.

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

tetőfedő, 2018, egyszerűsített foglalkoztatás, mezőgazdasági munkás, takarító, civil szervezetek, gépész tervező, esztergályos, értékesítő, munkavédelemi ellenőrzés, lovász, bolti eladó, pályaorientáció, foglalkoztatási paktum, próbaidő, mérnök szakma, állás, vasalónő, rakodómunkás, szakács, segítségnyújtás, információnyújtás, Szombathely, pénzügyi nyilvántartó, villanyszerelő, tehergépkocsi-vezető, rendezvény, raktáros, minimálbér, elektroműszerész, munkáltatói juttatás, munkavédelmi hatóság, energiatakarékosság, üzletkötő, önkormányzatok, pénzügyi ügyintéző, tanulmányi ösztöndíj, gyógypedagógus, családi pótlék, gépszerelő, autóbusz vezető, csoportvezető, cipő alja készítő, munkaviszony, érdeklődjön személyesen, konyhai kisegítő, mezőgazdasági vállalkozó, operátor, rendezvénysorozat, online vállalati szolgáltatások, szerelő, pincér, forgácsoló, vízhálózat karbantartó, munkaügyi ellenőrzés, hegesztő, szakmanépszerűsítő videó, adminisztrátor, cafeteria, kőműves, állás Szombathely, felszolgáló, kertész, megújuló energiaforrások, bérkalkulátor, gépész tervező mérnök, paktum iroda, hidegburkoló, KKV, férfi ruhakészítő, hiányszakma, TB ügyintéző, pedikűr, mezőgazdasági gépész, lamináló gépkezelő, szakképzési hozzájárulás, építés, tervezőmérnök, munka törvénykönyve, top 6.8.2, betanított kárpitos, pályázatok, állványozó, kiszolgáló, facebook, pénzügy-számviteli ügyintéző, munkaerő-piac, ács, új állás, GINOP, ápoló, német, pizzafutár, munkaszerződés, mezőgazdaság, call center, mérnök, asztalos, energiahatékonyság, alkatrész értékesítő