Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

IX. Paktum Partnerségi Ülés (2019.11.28.)

2019. november 28-án a TOP 6.8.2 projekt keretén belül a Kámoni Arboréetum és Önkoturisztikai Központban mgtalálható Konferenciateremben került megrendezésre a IX. Paktum Partnerségi Ülés, amelyre helyi cégek képviselőit invitáltuk. A szakmai program keretén belül interaktív, figyelemfelkeltő téma várta az érdeklődőket.

A rendezvény előadója dr. Mosonyi Tamás, a Szóműhely Consulting Kft. kommunikációs trénere volt, előadásának címe a "Üzleti kommunikáció - tárgyalástechnikák". A jelenlevők megismerkedhettek a tárgyalás különböző szakaszaival, mikor mire kell figyelni, milyen taktikát érdemes alkalmazni. A hallgatóság megtudhatta, hogy a testbeszéd, a hangsúly, vagy akár egy kézfogás is mennyi mindent elárul a tárgyalási felekről. Az előadó a szakmai és a magáéletéből is hozott példákkal színesítette az előadást.

A programot követően szendvicsebéddel folytatódott a kötetlen beszélgetés a résztvevők között.

Az érdeklődők videóban visszanézhetik dr. Mosonyi Tamás előadását.

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

munkaviszony, mobilfejlesztés, mezőgazdasági gépkezelő, faipari segédmunkás, állás Szombathely, Szombathely, lakatos, támogatás, építés, új generáció, szerszámgépjavító, csomagoló, call center, állványozó, bérszámfejtő, targoncavezető, bádogos, férfi ruhakészítő, ács-állványozó, bevallás, határidő, paktum iroda, utazási ügyintéző, bérkalkulátor, tetőfedő, gépkezelő, betegszabadság, felhőalapú szolgáltatások, vállalkozás, lovász, kutatás fejlesztés és innováció, bolti eladó, gépészmérnök, földmérő, adminisztrátor, mentor, anyaggazdálkodó, forgácsoló, varrónő, pénzügyi nyilvántartó, garantált bérminimum, Távközlési optikai hálózatszerelő, kábelszerelő, termékfejlesztő, projektmenedzser, kiszolgáló, takarító, segédmunkás, vízhálózat karbantartó, ügyintéző, pizzafutár, megújuló energiaforrások, traktorvezető, pályázatok, hegesztő, TB ügyintéző, felszolgáló, foglalkoztatási paktum, mikrovállalkozások, női szabó, betanított munkás, pincér, munkaerő-piac, önkormányzatok, eladó, angol, autóbusz vezető, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, karosszérialakatos, segítség, szakács, lángvágó, pedikűr, beszállítói minőségfejlesztő mérnök, munkáltatói juttatás, kőműves, NAV, webszerkesztő, csatornarendszer karbantartó, munkavédelmi hatóság, szociális gondozó és ápoló, őstermelő, munkáltató, tehergépkocsi-vezető, rakodómunkás, álláskeresők, szakképzési hozzájárulás, munkabér, szja, futár, rendezvénysorozat, munka törvénykönyve, vasalónő, pénzügy-számviteli ügyintéző, 2018., állás, pultos, műszaki előkészítő, munkaszerződés, mezőgazdasági vállalkozó, gépész tervező mérnök