Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

IV. Paktum Partnerségi Ülés (2018.11.21.)

November 21-én a TOP 6.8.2 projekt keretén belül megrendezésre került a 2018. évi IV. Paktum Partnerségi Ülés a Szombathelyi Megyei Jogú Város Önkormányzatának Házasságkötő Termében.

A Paktum Partnerségi Ülésre helyi cégek képviselőit invitáltuk. Az szakmai program keretén belül több interaktív, érdekes, figyelemfelkeltő téma várta a résztvevőket. A rendezvény Katona Izabella, a Humán Mátrix Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezetőjének előadásával kezdődött. Ennek keretében ismertette a térség munkaerő-piaci helyzete, valamint a humán erőforrás gazdálkodás aktuális kihívásait.

Rövid szünetet követően Bíró Ágota, a MAM-Hungária Kft. HR vezetője bemutatta a cég történetét, továbbá részletezte, hogy a vállalat milyen eszközökkel járul hozzá a dolgozóik elégedettségéhez, ezáltal biztosítva az alacsony fluktuációt. Az előadás végeztével a jelenlevőket hidegtálakkal, süteménnyel, kávéval és frissítőkkel vendégeltük meg.

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

munkaviszony, mobilfejlesztés, mezőgazdasági gépkezelő, faipari segédmunkás, állás Szombathely, Szombathely, lakatos, támogatás, építés, új generáció, szerszámgépjavító, csomagoló, call center, állványozó, bérszámfejtő, targoncavezető, bádogos, férfi ruhakészítő, ács-állványozó, bevallás, határidő, paktum iroda, utazási ügyintéző, bérkalkulátor, tetőfedő, gépkezelő, betegszabadság, felhőalapú szolgáltatások, vállalkozás, lovász, kutatás fejlesztés és innováció, bolti eladó, gépészmérnök, földmérő, adminisztrátor, mentor, anyaggazdálkodó, forgácsoló, varrónő, pénzügyi nyilvántartó, garantált bérminimum, Távközlési optikai hálózatszerelő, kábelszerelő, termékfejlesztő, projektmenedzser, kiszolgáló, takarító, segédmunkás, vízhálózat karbantartó, ügyintéző, pizzafutár, megújuló energiaforrások, traktorvezető, pályázatok, hegesztő, TB ügyintéző, felszolgáló, foglalkoztatási paktum, mikrovállalkozások, női szabó, betanított munkás, pincér, munkaerő-piac, önkormányzatok, eladó, angol, autóbusz vezető, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, karosszérialakatos, segítség, szakács, lángvágó, pedikűr, beszállítói minőségfejlesztő mérnök, munkáltatói juttatás, kőműves, NAV, webszerkesztő, csatornarendszer karbantartó, munkavédelmi hatóság, szociális gondozó és ápoló, őstermelő, munkáltató, tehergépkocsi-vezető, rakodómunkás, álláskeresők, szakképzési hozzájárulás, munkabér, szja, futár, rendezvénysorozat, munka törvénykönyve, vasalónő, pénzügy-számviteli ügyintéző, 2018., állás, pultos, műszaki előkészítő, munkaszerződés, mezőgazdasági vállalkozó, gépész tervező mérnök