Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

Sajtónyilvános rendezvény (2018.03.07.)

Március 7-én a TOP 6.8.2 projekt keretében Sajtónyilvános rendezvény került megrendezésre a Szombathelyi Megyei Jogú Város Önkormányzatának Házasságkötő Termében.

A megnyitóra 10 órakor került sor, melynek során köszöntő beszédet mondott Dr. Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásáért felelős alelnöke, Harangozó Bertalan, a Vas Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízottja és Dr. Puskás Tivarad, a Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. Ezt követően Bálint András, a Szombathelyi Képző Központ ügyvezetője szakmai előadásában összefoglalta a TOP 6.8.2. projekt lényeges elemeit, illetve a paktum által eddig elért eredményeket. Végezetül az eseményen megjelentek  egy állófogadáson vehettek részt.

Köszönjük minden kedves érdeklődőnek a részvételt, és reméljük, hogy további rendezvényeinken is találkozunk!

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

tetőfedő, 2018, egyszerűsített foglalkoztatás, mezőgazdasági munkás, takarító, civil szervezetek, gépész tervező, esztergályos, értékesítő, munkavédelemi ellenőrzés, lovász, bolti eladó, pályaorientáció, foglalkoztatási paktum, próbaidő, mérnök szakma, állás, vasalónő, rakodómunkás, szakács, segítségnyújtás, információnyújtás, Szombathely, pénzügyi nyilvántartó, villanyszerelő, tehergépkocsi-vezető, rendezvény, raktáros, minimálbér, elektroműszerész, munkáltatói juttatás, munkavédelmi hatóság, energiatakarékosság, üzletkötő, önkormányzatok, pénzügyi ügyintéző, tanulmányi ösztöndíj, gyógypedagógus, családi pótlék, gépszerelő, autóbusz vezető, csoportvezető, cipő alja készítő, munkaviszony, érdeklődjön személyesen, konyhai kisegítő, mezőgazdasági vállalkozó, operátor, rendezvénysorozat, online vállalati szolgáltatások, szerelő, pincér, forgácsoló, vízhálózat karbantartó, munkaügyi ellenőrzés, hegesztő, szakmanépszerűsítő videó, adminisztrátor, cafeteria, kőműves, állás Szombathely, felszolgáló, kertész, megújuló energiaforrások, bérkalkulátor, gépész tervező mérnök, paktum iroda, hidegburkoló, KKV, férfi ruhakészítő, hiányszakma, TB ügyintéző, pedikűr, mezőgazdasági gépész, lamináló gépkezelő, szakképzési hozzájárulás, építés, tervezőmérnök, munka törvénykönyve, top 6.8.2, betanított kárpitos, pályázatok, állványozó, kiszolgáló, facebook, pénzügy-számviteli ügyintéző, munkaerő-piac, ács, új állás, GINOP, ápoló, német, pizzafutár, munkaszerződés, mezőgazdaság, call center, mérnök, asztalos, energiahatékonyság, alkatrész értékesítő