Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

V. Paktum Partnerségi Ülés (2019.01.22.)

2019. január 22-én a TOP 6.8.2 projekt keretén belül megrendezésre került az V. Paktum Partnerségi Ülés a Szombathelyi Megyei Jogú Város Önkormányzatának Házasságkötő Termében. A Paktum Partnerségi Ülésre helyi cégek képviselőit invitáltuk. A szakmai program keretén belül több interaktív, érdekes, figyelemfelkeltő téma várta az érdeklődőket.

A rendezvény Szandi László, a Savaria Home Ingatlan Iroda ügyvezetőjének előadásával kezdődött. Ennek keretében ismertette, hogyan érdemes egy új vállalkozást felépíteni az első lépésektől, valamint milyen vezetői magatartással érte el azt, hogy munkatársai motiváltan és elégedetten végezzék munkájukat. Ennek részeként kiemelte a családbarát környezet, munkahelyi biztonság megteremtését és megtartását, mellyel a fluktuáció csökkenthető.

Rövid szünetet követően Hollósi Szabolcs, a DISC - Tanulókör képviseletében a munkahelyi élményről, munkaerő-megtartásról és az ezzel kapcsolatos  trendekről, kutatásokról beszélt. Ezt követően egy interaktív vitafórum keretében a jelenlevők megosztották saját meglátásaikat, véleményeiket a munkaerő-megtartás különböző elemeivel kapcsolatban. Végezetül a jelenlevőket hidegtálakkal, süteménnyel, kávéval és frissítőkkel vendégeltük meg.

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

tetőfedő, 2018, egyszerűsített foglalkoztatás, mezőgazdasági munkás, takarító, civil szervezetek, gépész tervező, esztergályos, értékesítő, munkavédelemi ellenőrzés, lovász, bolti eladó, pályaorientáció, foglalkoztatási paktum, próbaidő, mérnök szakma, állás, vasalónő, rakodómunkás, szakács, segítségnyújtás, információnyújtás, Szombathely, pénzügyi nyilvántartó, villanyszerelő, tehergépkocsi-vezető, rendezvény, raktáros, minimálbér, elektroműszerész, munkáltatói juttatás, munkavédelmi hatóság, energiatakarékosság, üzletkötő, önkormányzatok, pénzügyi ügyintéző, tanulmányi ösztöndíj, gyógypedagógus, családi pótlék, gépszerelő, autóbusz vezető, csoportvezető, cipő alja készítő, munkaviszony, érdeklődjön személyesen, konyhai kisegítő, mezőgazdasági vállalkozó, operátor, rendezvénysorozat, online vállalati szolgáltatások, szerelő, pincér, forgácsoló, vízhálózat karbantartó, munkaügyi ellenőrzés, hegesztő, szakmanépszerűsítő videó, adminisztrátor, cafeteria, kőműves, állás Szombathely, felszolgáló, kertész, megújuló energiaforrások, bérkalkulátor, gépész tervező mérnök, paktum iroda, hidegburkoló, KKV, férfi ruhakészítő, hiányszakma, TB ügyintéző, pedikűr, mezőgazdasági gépész, lamináló gépkezelő, szakképzési hozzájárulás, építés, tervezőmérnök, munka törvénykönyve, top 6.8.2, betanított kárpitos, pályázatok, állványozó, kiszolgáló, facebook, pénzügy-számviteli ügyintéző, munkaerő-piac, ács, új állás, GINOP, ápoló, német, pizzafutár, munkaszerződés, mezőgazdaság, call center, mérnök, asztalos, energiahatékonyság, alkatrész értékesítő