Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

Demográfiai okai is vannak a munkaerőhiánynak

A magyar gazdaságban tapasztalható munkaerőhiány egyik oka, hogy  egy demográfiai hullámvölgy miatt százezerrel kevesebb diák jelenik meg a középfokú oktatásban, mint öt évvel ezelőtt, 14 ezerrel kevesebb a gimnáziumban tanulók száma és 86 ezren "tűntek el" a szakképzésből - mondta Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára kedden, Szombathelyen, a III. Vas megyei karrierhét megnyitóján.

Szavai szerint nagyon sok befektető arra panaszkodik, hogy új beruházásaiknak, vagy éppen meglévő termelő kapacitásaik bővítésének egyre inkább a szakképzett munkaerő hiánya szab gátat, az állásbörzéken pedig ma már elsősorban a munkaadók keresnek, a jól képzett szakemberek pedig válogathatnak a felkínált munkalehetőségek közül.

Dunai Péter szerint a szülők fejében még mindig tartja magát az a hiedelem, hogy az általános iskola elvégzése után a gimnázium a legmegfelelőbb gyermekük számára, még olyan esetekben is, amikor a gyereknek tanulmányi eredményei alapján esélye sincs a felsőoktatásba való bejutásra, így később a munkaerőpiacon szakma hiányában méltánytalanul csak betanított munkásként tud elhelyezkedni, vagy felnőttként lesz kénytelen szakmát tanulni.

Hozzátette: ezért fontos, hogy minél jobban ráirányítsák a figyelmet a szakmaszerzés fontosságára, emellett tovább kell javítani a szakgimnáziumok és szakközépiskolák felszereltségét és nem utolsósorban jobban meg kell fizetni a szakképzésben résztvevő oktatókat.

A kamara támogatja a pályaválasztást segítő rendezvényeket, valamint  a szakmai versenyeket is - mondta a főtitkár. Megemlítette, hogy szeptember 26-28. között újra Budapesten - a Hungexpo területén - rendezik majd meg a Szakmák Európa Bajnokságát, amelyen 28 ország 530 versenyzője méri majd össze a tudását 39 szakmában.

Németh István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese az állásbörze megnyitóján úgy fogalmazott: zászlajukra tűzték, hogy megteremtik az átjárást a felsőoktatás és a szakképzés között. A felsőoktatásból lemorzsolódók számára versenyképes szakképzést, a már dolgozók számára pedig olyan felsőoktatási képzéseket kínálnak majd, amelyekre munkahelyük is igényt tart.

Kovács Vince, a Vas Megyei Iparkamara elnöke az MTI-nek a megnyitó után elmondta: a karrierhétre 1500 pályaválasztás előtt álló Vas megyei diákot várnak, akik szervezett iskolai csoportokban, de akár egyénileg is látogathatják a rendezvényt, amelyen a megye 50 legjelentősebb cége, munkáltatója képviselteti magát.

Forrás: MTI

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

rendezvény, felszolgáló, alkatrész értékesítő, mobilfejlesztés, segédmunkás, pályaorientáció, információnyújtás, ács-állványozó, termékfejlesztő, felhőalapú szolgáltatások, vízhálózat karbantartó, állás, munkáltatói juttatás, call center, eladó, ingyenes, grafikai munkatárs, visszaigénylés, betegszabadság, TB ügyintéző, kertépítő, ács, ügyintéző, villanyszerelő, táppénz, kertész, munka törvénykönyve, Víz- és csőhálózat szerelő, gépész tervező mérnök, angol, karbantartó, foglalkoztatási paktum, civil szervezetek, könyvelő, lángvágó, állásajánlat, cafeteria, pénzügyi ügyintéző, tervezőmérnök, targoncavezető, tanulmányi ösztöndíj, állásinterjú, mérnök szakma, versenyképesség, szakképzési hozzájárulás, értékesítő, pincér, építés, önkormányzatok, pénzügy-számviteli ügyintéző, gyógypedagógiai asszisztens, kertészeti munkatárs, érdeklődjön személyesen, forgácsoló, tehergépkocsi-vezető, gépész tervező, eszköz beszerzés, szja, képzés, uniós források, fodrász, szakképesítés, munkabér, Távközlési optikai hálózatszerelő, kábelszerelő, betanított kárpitos, műszerész, kutatás fejlesztés és innováció, műszaki vezető, álláskeresés, munkavállaló, német, segítségnyújtás, biztonsági őr, bérfelmérés, minimálbér, hidegburkoló, támogatás, Anyagvizsgáló laboratóriumi szakmérnök, határidő, adminisztrátor, mezőgazdasági gépkezelő, családi adókedvezmény, munkaügyi ellenőrzés, bérszámfejtő, ápoló, földmérő, kiszolgáló, takarító, kőműves, karosszéria lakatos, hegesztő oktató, top 6.8.2, elektroműszerész, szakács, gépkarbantartó, 2018., bevallás, állás Szombathely, paktum, raktáros