Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

Élet az Erzsébet-utalványok után - új korszak a juttatások piacán

Az Erzsébet-utalványok forgalmazásának beszüntetése sem veszi el a munkaadók kedvét a béren kívüli juttatásoktól: nagy részük a megszokott módon adja ezeket továbbra is munkavállalóinak azzal együtt, hogy a juttatások meghatározott körére 2019-től nem érvényes a korábbi adókedvezmény.

 

Mind a papíralapú, mind az elektronikus Erzsébet-utalványok forgalmazását megszüntette január elsejétől az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. Az érvényes utalványokat 2019 végéig a megszokott módon lehet felhasználni.

A lépést egyértelműen az indokolja, hogy az ajándékkártyák és -utalványok már nem kedvezményesen adóznak ettől a dátumtól. A kedvezőtlen irányú adóváltozás ugyanakkor nem feltétlenül hozza el a világ végét: „azt látjuk, hogy ügyfeleink 75%-a az egyes meghatározott juttatások adókedvezményének megszűnése ellenére sem hagy fel ezekkel, hanem továbbra is a megszokott módon nyújtják őket munkavállalóiknak” - fogalmazott Balázs Krisztián, az Edenred Magyarország ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: az már az adókedvezmények ez évi eltörlését életbe léptető, tavaly nyári jogszabályváltozásokat követően érzékelhető volt, hogy a munkaadók többsége nem fogja beépíteni a bérbe a dolgozói juttatásokat. Ebben a kérdésben egyértelmű határozottsággal foglalt állást az Edenred megbízásából készített, reprezentatív felmérés válaszadóinak többsége -miközben csupán 1 százalékuk rendelkezett részletes elképzeléssel arról, hogyan is fogja pontosan kezelni az új helyzetet.

Ehhez hasonló dilemmával szembesülnek most azok a vállalkozások, amelyek eddig az Erzsébet-utalványt vagy -kártyát használták. Számukra megnyugtató lehet, hogy nem szükséges eltérniük a megszokott rendszertől: még csak újra sem kell nyilatkoztatni a dolgozóikat, mivel az Edenred megoldásaival helyettesíthetők a korábbi Erzsébetes juttatások. „Új, chipes kártyáink biztonságosak, minden igényt kielégítenek, és a legszélesebb körben elkölthetők, a hipermarketektől a benzinkutakon át a gyógyszertárakig. A kártyák mellett természetesen a hagyományos papíralapú utalványokra vonatkozó igényeket is ki tudjuk elégíteni” - mondta Balázs Krisztián.

Az adózási előnyét szinte egyedüli juttatási elemként megőrző SZÉP-kártya nagyon fontos ösztönző, ugyanakkor nem minden élethelyzetben hatékony eszköz: ha a mindennapos megélhetés támogatása a cél, az egyéb juttatások a magasabb adó ellenére is létfontosságúak.

Forrás: HR Portál

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

rendezvény, felszolgáló, alkatrész értékesítő, mobilfejlesztés, segédmunkás, pályaorientáció, információnyújtás, ács-állványozó, termékfejlesztő, felhőalapú szolgáltatások, vízhálózat karbantartó, állás, munkáltatói juttatás, call center, eladó, ingyenes, grafikai munkatárs, visszaigénylés, betegszabadság, TB ügyintéző, kertépítő, ács, ügyintéző, villanyszerelő, táppénz, kertész, munka törvénykönyve, Víz- és csőhálózat szerelő, gépész tervező mérnök, angol, karbantartó, foglalkoztatási paktum, civil szervezetek, könyvelő, lángvágó, állásajánlat, cafeteria, pénzügyi ügyintéző, tervezőmérnök, targoncavezető, tanulmányi ösztöndíj, állásinterjú, mérnök szakma, versenyképesség, szakképzési hozzájárulás, értékesítő, pincér, építés, önkormányzatok, pénzügy-számviteli ügyintéző, gyógypedagógiai asszisztens, kertészeti munkatárs, érdeklődjön személyesen, forgácsoló, tehergépkocsi-vezető, gépész tervező, eszköz beszerzés, szja, képzés, uniós források, fodrász, szakképesítés, munkabér, Távközlési optikai hálózatszerelő, kábelszerelő, betanított kárpitos, műszerész, kutatás fejlesztés és innováció, műszaki vezető, álláskeresés, munkavállaló, német, segítségnyújtás, biztonsági őr, bérfelmérés, minimálbér, hidegburkoló, támogatás, Anyagvizsgáló laboratóriumi szakmérnök, határidő, adminisztrátor, mezőgazdasági gépkezelő, családi adókedvezmény, munkaügyi ellenőrzés, bérszámfejtő, ápoló, földmérő, kiszolgáló, takarító, kőműves, karosszéria lakatos, hegesztő oktató, top 6.8.2, elektroműszerész, szakács, gépkarbantartó, 2018., bevallás, állás Szombathely, paktum, raktáros