Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

Biztos és jól fizető munkahelyet szeretnének a fiatalok

A munkahely biztonságát és a fizetést tekintik a legfontosabbnak a pályaválasztás előtt álló hetedik osztályos fiatalok a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) idei pályaorientációs kutatása alapján.

 

Az MKIK hétfői közleménye szerint a megkérdezett 9071 diák 95 százaléka szeretne továbbtanulni. A kutatás szerint 32-32 százalék a hivatásos sportot vagy az állatgondozói pályát választaná, 30-30 százalék pedig számítógépes munkával szeretne foglakozni vagy szakácsként helyezkedne el.

A megkérdezettek 36 százaléka diplomát, 23 százalékuk szakmát és érettségit szeretne, 15 százalékuk szakképzettség megszerzését tervezi, 12 százalék pedig szakgimnáziumi érettségit tenne.

A diploma, valamint a szakma és az érettségi megszerzését a diákok negyedének-negyedének javasolják a szülei, 22 százalékukat pedig nem befolyásolják a döntésben.

A pályaválasztás jelentős részben összefügg a szülők iskolai végzettségével, sokan az internetről tájékozódnak - írták. Hozzátették, hogy a döntést az életkörülmények is meghatározzák, hiszen a hátrányos környezetben felnövők kevésbé törekvők. A diplomaszerzést leginkább a fővárosi szülők szorgalmazzák - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

kőműves, bérkalkulátor, rendezvénysorozat, konyhai kisegítő, kiszolgáló, mezőgazdasági gépkezelő, GINOP, határidő, családi pótlék, KKV, eszköz beszerzés, karosszérialakatos, Távközlési optikai hálózatszerelő, kábelszerelő, versenyképesség, pénzügy-számviteli ügyintéző, garantált bérminimum, hegesztő, alkatrész értékesítő, szakképzési hozzájárulás, manikűr, mikrovállalkozások, betanított munkás, varrónő, mezőgazdaság, facebook, gépész tervező, angol, adóbevallás, faipari segédmunkás, csatornarendszer karbantartó, szerszámgépjavító, munkabér, új állás, műszaki vezető, futár, autóbusz vezető, tanulmányi ösztöndíj, bevallás, betanított kárpitos, Víz- és csőhálózat szerelő, munkavállaló, visszaigénylés, asztalos, segítség, szakács, állásajánlat, őstermelő, bolti eladó, elektroműszerész, Anyagvizsgáló laboratóriumi szakmérnök, energiatakarékosság, német, kertészeti munkatárs, minimálbér, bérfelmérés, munkaügyi ellenőrzés, vízhálózat karbantartó, pénzügyi nyilvántartó, innovációs tevékenységek, fodrász, kfi, gépkarbantartó, bádogos, csoportvezető, tehergépkocsi-vezető, mobilfejlesztés, kézi anyagmozgató, lángvágó, ingyenes, hiányszakma, táppénz, szakképesítés, üzletkötő, építésvezető, operátor, eladó, lamináló gépkezelő, tervezőmérnök, szerelő, GYES/GYED, gyógypedagógiai asszisztens, mezőgazdasági munkás, értékesítő, kutatás fejlesztés és innováció, kormányhivatal, top 6.8.2, NAV, könyvelő, projektmenedzser, megújuló energiaforrások, állásinterjú, uniós források, vasalónő, adminisztrátor, biztonsági őr, villanyszerelő, pizzafutár, paktum iroda, munka törvénykönyve, Nemzeti Adó- és Vámhivatal