Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

Mennyit keres egy elektrotechnikus?

Az elektrotechnikusok átlagos havi bruttó bére 252 700 forint. A Fizetesek.hu által szolgáltatott adatokból kiderül, hogy ebben a szakmában is jelentős a szakmai tapasztalat szerepe, viszont a cégméret kevésbé befolyásolja a jövedelmek alakulását.

Míg egy pályakezdő elektrotechnikus átlagosan havi bruttó 196 700 forintot tud keresni, addig több, mint tíz év tapasztalat már 272 800 forintot is jelenthet. Lássuk, hogyan növekszik az elektrotechnikusok bére az évek múlásával, a szakmában megszerzett gyakorlattal.

Míg kisebb cégeknél minimálisan az átlag alatt lehet keresni, vagyis 249 500 forint az átlagbér, addig nagyobb az ezer főnél is több alkalmazottat foglalkoztató nagy cégek akár 25 ezer forinttal is az átlag fölött fizetnek elektrotechnikus szakembereket, 278 500 forintot lehet megkeresni.

Az átlagbérek az elmúlt hat évben mintegy 60 ezer forintot emelkedtek. Míg 2012-ben még 186 500 forintot vihetett haza egy elektrotechnikus, addig 2017-ben már 246 500 forintot. 

Az adatokat a Fizetések.hu szolgáltatta. 

Forrás: HR Portál

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

versenyképesség, biztonsági őr, gépkezelő, támogatás, energiahatékonyság, pizzafutár, lamináló gépkezelő, állás Szombathely, manikűr, pénzügyi ügyintéző, állás, visszaigénylés, szociális gondozó és ápoló, pincér, munka törvénykönyve, könyvelő, pultos, uniós források, bolti eladó, webszerkesztő, szakmanépszerűsítő videó, takarító, garantált bérminimum, mentor, forgácsoló, családi pótlék, segítség, ingyenes, Szombathely, online vállalati szolgáltatások, recepciós, egyszerűsített foglalkoztatás, megújuló energiaforrások, új generáció, alkatrész értékesítő, futár, építésvezető, új állás, rendezvényszervező, gépészmérnök, mezőgazdasági gépész, kiszolgáló, női szabó, munkavédelemi ellenőrzés, vasalónő, rendezvény, gépszerelő, pályázatok, traktorvezető, szerelő, konyhai kisegítő, cipő alja készítő, kormányhivatal, operátor, mezőgazdasági gépkezelő, betanított munkás, munkáltatói juttatás, targoncavezető, értékesítő, villanyszerelő, elektroműszerész, mezőgazdasági munkás, munkabér, facebook, szakképesítés, érdeklődjön személyesen, szakképzési hozzájárulás, csoportvezető, álláskeresés, mezőgazdaság, 2018, top 6.8.2, faipari segédmunkás, mikrovállalkozások, felszolgáló, tehergépkocsi-vezető, tanulmányi ösztöndíj, vízhálózat karbantartó, TB ügyintéző, takarítónő, földmérő, műszerész, beszállítói minőségfejlesztő mérnök, GINOP, munkavállaló, építés, állványozó, bevallás, kertépítő, adminisztrátor, önkormányzatok, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, álláskeresők, szja, munkavédelmi hatóság, anyaggazdálkodó, próbaidő, férfi ruhakészítő, nyomdai kisegítő, tervezőmérnök