Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

Mennyit keres egy nővér?

Állandó hír a szakdolgozók hiánya a közegészségügyben, ahogy az is, hogy az ápolók, nővérek elhagyják a pályát. Ami talán nem is csoda, ha megnézzük, hogy a bruttó átlagfizetése egy az egészségügyben dolgozó nővérnek, a Fizetések.hu által küldött adatok szerint mindössze 180 200 forint, miközben a KSH szerint a bruttó átlagkeresetek 300 ezer forint fölött járnak.

Mert míg a kormányzati kommunikáció három év alatt a bérek 65%-os növekedéséről szól, addig az önkéntesen szolgáltatott adatok szerint 2012 óta mindössze 43 ezer forinttal nőttek a nővérek fizetései. 

A tapasztalat is mindössze az első öt évben növeli a béreket, az adatok szerint, mert hat év munkavégzés felett már ismét csökkenést mutat. Egy pályakezdő és egy tapasztalt nővér fizetése között mindössze 20 ezer forint van. Kevesebb, mint egy év tapasztalattal havi 172 000 forinttal indul a szakmában egy pályakezdő, három-öt év tapasztalattal akár bruttó 193 300 forintot is megkereshet, míg több, mint 10 év tapasztalattal újra 176 900 forint a havi fizetés. 

Az adatokat a Fizetések.hu szolgáltatta. 

Forrás: HR Portál

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

bolti eladó, támogatás, lakatos, mezőgazdaság, pedikűr, vállalkozás, faipari segédmunkás, raktáros, cafeteria, webszerkesztő, csatornarendszer karbantartó, tetőfedő, könyvelő, értékesítő, szakképesítés, forgácsoló, mezőgazdasági munkás, szerelő, földmérő, alkatrész értékesítő, önkormányzatok, családi adókedvezmény, biztonsági őr, állás Szombathely, karbantartó, beszállítói minőségfejlesztő mérnök, rakodómunkás, tehergépkocsi-vezető, vízhálózat karbantartó, munkabér, üzletkötő, call center, munkaszerződés, bevallás, ács-állványozó, új generáció, karosszéria lakatos, mentor, álláskeresés, eladó, egyszerűsített foglalkoztatás, facebook, állásajánlat, munkavállaló, rendezvény, pénzügyi nyilvántartó, műszaki előkészítő, szakmanépszerűsítő videó, műszaki vezető, recepciós, Távközlési optikai hálózatszerelő, kábelszerelő, elektroműszerész, tűzőnő, kertépítő, hegesztő, bérszámfejtő, nyomdai kisegítő, futár, csoportvezető, rendezvényszervező, fodrász, mezőgazdasági vállalkozó, eszköz beszerzés, NAV, adminisztrátor, álláskeresők, munka törvénykönyve, hidegburkoló, bérkalkulátor, autóbusz vezető, munkaerő-piac, segítség, versenyképesség, 2018., betanított kárpitos, Víz- és csőhálózat szerelő, civil szervezetek, táppénz, lamináló gépkezelő, asztalos, őstermelő, gépkarbantartó, szociális gondozó és ápoló, anyaggazdálkodó, próbaidő, segítségnyújtás, gépészmérnök, mérnök, angol, munkáltatói juttatás, traktorvezető, pályázatok, foglalkoztatási paktum, vasalónő, adóbevallás, kfi, paktum iroda, szakképzési hozzájárulás, pizzafutár, online vállalati szolgáltatások