Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

Mennyit keres egy rendszergazda?

Tudjuk, hogy az IT az egyik legjobban fizető szektor ma Magyarországon. A Fizetések.hu adatainak segítségével most azt elemezzük részletesebben, hogy a rendszergazdák milyen bérezésre számíthatnak az ország egyes területein, milyen különbséget jelent fizetésükben a szakmai tapasztalat vagy a cég nagysága, ahol dolgoznak.

 

A rendszergazdák bruttó átlagfizetése Magyarországon 327 800 forint. Azonban országos szinten komoly eltérések mutatkoznak az elérhető bérek területén. Nem meglepő, hogy Budapesten érhető el a legmagasabb fizetés, 362 000 forint, azonban szorosan a főváros nyomában van a nyugati megyék közül is néhány, mint például Fejér (345 900 ft) és Veszprém megye (332 000 ft). Legkevesebbet Tolna megyében kap a rendszergazda, ott az átlagfizetés 248 500 forint. Vagyis több, mint 100 ezer forintos különbség mutatkozik a legjobban és legkevésbé megfizetett dolgozók között, területi szempontból. 

A szakmában megszerzett tapasztalatokkal párhuzamosan nő a rendszergazdák fizetése is. Már pályakezdőként is 260 ezer forint felett van a bruttó fizetés, 10 év tapasztalattal pedig nagyjából 90 ezer forinttal lehet többet keresni.

A bérezésnél a cég mérete is számít. A kisebb cégeknél kevesebbet lehet keresni, átlagosan 20 alkalmazottig a fizetés 300 ezer forint alatt marad, míg 20 fő felett már cégmérettel párhuzamosan növekszik az elérhető összeg is. 250-1000 főig és 1000 fő felett egyaránt 350 ezer forint felett van a bruttó fizetés. 

Az elmúlt hat évben mintegy 60 ezer forinttal nőtt a rendszergazdák javadalmazása. Míg 2012-ben átlagosan havi bruttó 266 300 forintot kerestek, addig 2017-ben már 324 100-at.

Az adatokat a Fizetések.hu szolgáltatta.

Forrás: HR Portál

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

bolti eladó, támogatás, lakatos, mezőgazdaság, pedikűr, vállalkozás, faipari segédmunkás, raktáros, cafeteria, webszerkesztő, csatornarendszer karbantartó, tetőfedő, könyvelő, értékesítő, szakképesítés, forgácsoló, mezőgazdasági munkás, szerelő, földmérő, alkatrész értékesítő, önkormányzatok, családi adókedvezmény, biztonsági őr, állás Szombathely, karbantartó, beszállítói minőségfejlesztő mérnök, rakodómunkás, tehergépkocsi-vezető, vízhálózat karbantartó, munkabér, üzletkötő, call center, munkaszerződés, bevallás, ács-állványozó, új generáció, karosszéria lakatos, mentor, álláskeresés, eladó, egyszerűsített foglalkoztatás, facebook, állásajánlat, munkavállaló, rendezvény, pénzügyi nyilvántartó, műszaki előkészítő, szakmanépszerűsítő videó, műszaki vezető, recepciós, Távközlési optikai hálózatszerelő, kábelszerelő, elektroműszerész, tűzőnő, kertépítő, hegesztő, bérszámfejtő, nyomdai kisegítő, futár, csoportvezető, rendezvényszervező, fodrász, mezőgazdasági vállalkozó, eszköz beszerzés, NAV, adminisztrátor, álláskeresők, munka törvénykönyve, hidegburkoló, bérkalkulátor, autóbusz vezető, munkaerő-piac, segítség, versenyképesség, 2018., betanított kárpitos, Víz- és csőhálózat szerelő, civil szervezetek, táppénz, lamináló gépkezelő, asztalos, őstermelő, gépkarbantartó, szociális gondozó és ápoló, anyaggazdálkodó, próbaidő, segítségnyújtás, gépészmérnök, mérnök, angol, munkáltatói juttatás, traktorvezető, pályázatok, foglalkoztatási paktum, vasalónő, adóbevallás, kfi, paktum iroda, szakképzési hozzájárulás, pizzafutár, online vállalati szolgáltatások