Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

Mennyit keres egy szemetes?

A legtöbb kisgyerek átmegy azon a fázison, amikor a nagy narancssárga kukásautó elképesztő vonzerőt jelent, ahogy izgalmasnak tűnik a fellépőn való kapaszkodás és fel-le ugrálás, amit a szemetesek csinálnak. Ez a vonzalom azonban felnőttkorra a többségnél eltűnik, akik mégis a köztisztaságnál maradnak, nem keresnek túlzottan jól. A szemetesek havi bruttó átlagfizetése a Fizetesek.hu adatai szerint 191 800 forint.

 

A szemetesek bruttó átlagbére az elmúlt nyolc évben nem emelkedett jelentősen 2012-ben 134 800 forint volt ez az összeg, ami 2018-ra emelkedett 191 800 forintra. 2013 és 2015 között stagnált 158 000 forint környékén.

A pályakezdő és tapasztalt szemetesek fizetése között nagyjából 50 ezer forint van. Míg egy kezdő bruttó 160 000 forintot keres, több mint öt év tapasztalattal 213 200 forint érhető el.

Nem a fővárosban, hanem Komárom-Esztergom megyében lehet a legjobban keresni ebben a munkakörben. De szoros versenyben van Budapest és Győr-Moson-Sopron megye is, legkevesebbet pedig Csongrádban lehet keresni.

Az adatokat a Fizetések.hu szolgáltatta.

Forrás: HR Portál

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

bolti eladó, támogatás, lakatos, mezőgazdaság, pedikűr, vállalkozás, faipari segédmunkás, raktáros, cafeteria, webszerkesztő, csatornarendszer karbantartó, tetőfedő, könyvelő, értékesítő, szakképesítés, forgácsoló, mezőgazdasági munkás, szerelő, földmérő, alkatrész értékesítő, önkormányzatok, családi adókedvezmény, biztonsági őr, állás Szombathely, karbantartó, beszállítói minőségfejlesztő mérnök, rakodómunkás, tehergépkocsi-vezető, vízhálózat karbantartó, munkabér, üzletkötő, call center, munkaszerződés, bevallás, ács-állványozó, új generáció, karosszéria lakatos, mentor, álláskeresés, eladó, egyszerűsített foglalkoztatás, facebook, állásajánlat, munkavállaló, rendezvény, pénzügyi nyilvántartó, műszaki előkészítő, szakmanépszerűsítő videó, műszaki vezető, recepciós, Távközlési optikai hálózatszerelő, kábelszerelő, elektroműszerész, tűzőnő, kertépítő, hegesztő, bérszámfejtő, nyomdai kisegítő, futár, csoportvezető, rendezvényszervező, fodrász, mezőgazdasági vállalkozó, eszköz beszerzés, NAV, adminisztrátor, álláskeresők, munka törvénykönyve, hidegburkoló, bérkalkulátor, autóbusz vezető, munkaerő-piac, segítség, versenyképesség, 2018., betanított kárpitos, Víz- és csőhálózat szerelő, civil szervezetek, táppénz, lamináló gépkezelő, asztalos, őstermelő, gépkarbantartó, szociális gondozó és ápoló, anyaggazdálkodó, próbaidő, segítségnyújtás, gépészmérnök, mérnök, angol, munkáltatói juttatás, traktorvezető, pályázatok, foglalkoztatási paktum, vasalónő, adóbevallás, kfi, paktum iroda, szakképzési hozzájárulás, pizzafutár, online vállalati szolgáltatások